A hosszú hétvége alatt is zajlott az élet.
Most Pittsburghból érkeztek jelentések a hibbrid újabb, veszélyes terjedéséről.
Minden házasodni vágyó lettyen naggyon óvatos, nem lehet könnyen felismerni...
David Wielechowski, a 32 éves fogorvos, és 25 éves felesége, Christa Wattimo
akkor kezdett verekedni, amikor a hetedik emeleti szobájukba értek, esküvőjük után, Pittsburgh egyik szállodájában.
A szakértő megállapította, hogy a fogorvos egy jól irányzott karate mozdulattal rúgta hasba kedvesét. Két vendég meghallotta az ara sikítását, és rögtön a helyszínre rohant. Ám miután sikerült lecsillapítaniuk a férfit, a feldühödött ara, megmentőire támadt. A harc a halltól egészen a liftig húzódott, és közben üvegből készült tárgyakkal céloztak egymásra. A liftben sikerült véget vetni az öldöklésnek.
Dave Syska, rendőr szerint megrázóan vad jelent volt! A férfit az előcsarnok padlóján fekve találták, felesége mellette ordított, erősen ittas állapotban.
A párt testi erőszakért és rendzavarásért tartóztatták le. A nőt még pluszban nyilvános alkoholizálásért is. Ő egyébként azt kérte az ügyvédjétől, hogy az ügy lezártáig tartsák tőle távol férjét!
Egyikőjük sem volt hajlandó nyilatkozni, mikor elhagyták a helyi bíróságot. A vasárnap estét külön cellában töltötték.
Christát, aki még mindig menyasszonyi ruháját viselte, édesapja vitte haza, míg a bedagadt szemű férjét, aki mindössze egy alsónadrággal, egy véres pólóval, és egy fél pár cipővel takarta el magát, saját kocsiján távozott.
Metro.co.uk - netbulvar.hu
Update:
Egy doktornő a kelet-pakisztáni Lahoreban röviddel volt szeretőjének esküvője előtt levágta az úr nemiszervét . A "Daily Times" tette közzé a hírt, mely szerint az amúgy házas orvosnő így állt bosszút kedvesén annak hűtlensége miatt. A 26 éves csalfa szertőt, aki tervezett esküvőjük előtt nem sokkal elhagyta kedvesét, csütörtökön este hívta otthonába a menyasszony. Ezután némi nyugtatót kevert italába, majd egyszerűen lemetszette az általa feleslegesnek vélt szerszámot. A "sebesültet" a szomszédok szállították kórházba, életveszélyes állapotban. A doktornőt elfogták.
express.de
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 10:27:24
Pepin bácsi 2008.05.05. 10:28:19
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 10:31:22
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 10:34:23
Syca 2008.05.05. 10:37:33
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 10:37:54
Betámadott a hibbrid, azé vót.
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 10:40:16
Pepin bácsi 2008.05.05. 10:40:30
Troppauer Hümér 2008.05.05. 10:50:04
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 10:53:58
Hetedikén lesz a bírósági meghallgatás, próbáljuk nyomon követni a szimpatikus pár életét. Jelenleg tagadják az egymásra való támadás tényét, ők szeretik ám egymást !
Syca 2008.05.05. 11:03:36
AlulírottFentemlített 2008.05.05. 11:10:29
Megható és egyben romantikus történet, Daniel Sthilfűrész sem írhatna szebbet :-)
Ui: Borzasztó volt ez 4 napos hétvége, már ami az időjárást illeti, úgy látszik a tavasz érdelkődés hiányában elmarad az idén is, csak kula lesz majd, de az meg káni !
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 11:21:46
Ez a párocska meg mekkapta a hibbridd rideg változatát, még lyó hoty képet nem látunk róla.... ez ellen szerintem max a fénypalyzs védhet, vagy a szalacsi féla bunker, mer az megvéd mindentől.
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:24:41
mit pakolt a kati Kájzer ?
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:26:56
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:30:13
AlulírottFentemlített 2008.05.05. 11:31:30
Király volt a t(o)(o)rta !
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:37:25
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 11:39:10
Syca 2008.05.05. 11:41:51
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 11:43:13
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:44:21
Syca 2008.05.05. 11:44:30
Syca 2008.05.05. 11:45:01
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:46:29
Syca 2008.05.05. 11:47:43
elénekelném én is, de akkor összedől a híd, az meg nem cél :)
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 11:48:32
Pepin bá: a maji menü tőtöttkáposzta lesz.
Nattyon álmos vatyok, nem térek magamhoz, pedig aluttam is eleget. Tegnapi sport(o)(o): nyertünk megen. Szokásos xar meccs volt, a nézők már el akartak menekülni, félidőben 5-tel égtünk és volt hat is a különbség oda, de a végére megfordítottuk és hárommal nyertünk. Igen kemény meccs volt, az ellen csere nélkül érkezett, de bírták végig. Fontos megjegyeznem még, hogy a nézőtér felőli bejárat lépcsőjére valaki firss emberi szart hejezett el, vlhetőleg nézőcsalogató jelleggel. Hajrá vidéki cooltúra....
Hát ha láttuk vóna, hoty ki vót a tettes, vélhetőleg felkentünk vóna rá, díszítés gyanánt!!!
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:49:01
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:50:20
Majd 10-én a Prezidentnek is ajánlhatod :)
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:50:21
Syca 2008.05.05. 11:51:30
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 11:52:08
Syca 2008.05.05. 11:52:19
21én viszont én várom a hasonló vidijókat
Pepin bácsi 2008.05.05. 11:52:33
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 11:53:42
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:55:43
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 11:56:13
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 11:57:56
Iner szurkolóktól elnézést kérek, de nincs csapat amit annyira utálnék.
Forza Milan!!!!!
(azér amikor láttam hoty favalli a kezdőben van, hát kivert a víz rendesen......)
Pepin bácsi 2008.05.05. 12:01:01
Pepin bácsi 2008.05.05. 12:02:10
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 12:08:33
Troppauer Hümér 2008.05.05. 12:31:29
Kájzer: Azt a műsort, mikor a tróger idijótát bekenitek szarral, azt végignéztem vóna. Lehet, hogy még mindég ott röhögnék.
Syca: Más f@szára erőspaprikát kenni... Nem szeretném, ha megharagudnál rám.
cyan 2008.05.05. 12:40:33
én se májusi vagyok, orosz leány, üvöltésem lehetne:
ggggrrrrrrrrráááááááááááááááá
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 12:46:48
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 12:47:54
gasztro (o)(o): rántott sajt. Ezen elélnék holtomig.
Kisangyal 2008.05.05. 12:47:56
Meghoztam a gyereket, aszongya tutta...
Syca, neked se kell jo ötletekért a comcédba menni e :DDD De ez tejjesen érthetö ijjen szitujáciokban, nekem is hasonlo a gondolatmenetem, én a bolondboltban vettem viszketöport anno... :DDD
Én sem vatyok májusi termés, én mek a vizet locsolom év elejin. :)
cyan 2008.05.05. 12:49:02
Kisangyal 2008.05.05. 12:50:11
Grafit Macsek 2008.05.05. 12:52:38
Kisangyal 2008.05.05. 12:54:12
GRATULA! :)))
Kisangyal 2008.05.05. 12:55:14
cyan 2008.05.05. 12:56:09
Kisangyal 2008.05.05. 12:57:38
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:04:04
Pepin bácsi 2008.05.05. 13:05:08
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:08:29
AlulírottFentemlített 2008.05.05. 13:10:14
Segít neki egy barátja aki megszerezte a mentőkérdést.
Ide figyelj Kovács II.
A lényeg, hogy a mentőkérdésre tudd a választ, s akkor átengednek a vizsgán.
Mikor születik a legtöbb gyerek?
- ???
- a kilencedik hónapban
Eljön a vizsga napja.
Mivel Kovács II. semmire sem ad jó választ így felteszik neki a mentőkérdést:
Mikor születik a legtöbb gyerek?
Háááááát, szeptemberben.
Na én is kilencedik hónapban ünneplem.
Pepin bácsi 2008.05.05. 13:10:26
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:12:20
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 13:18:54
amúgy mi vót a menü? ír viszki vót-e?
zigzag 2008.05.05. 13:21:00
cyan 2008.05.05. 13:23:34
Syca 2008.05.05. 13:24:52
de a narancselleni krémből még van, ha vkinek esetleg vicceskedni lenne kedve
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 13:28:57
Hogy mi a csk? olvass bele ebbe a posztba:
bagzomacska.blog.hu/2008/02/19/true_story
Klubtag az lesz, aki idejön és szorgalmasan írogat, meg olvasgat.
Felvételi vizsga nincs.
Pepin bácsi 2008.05.05. 13:29:22
Nem maratt semmi Kájzer :(
Csak egy kis (o)(o)torta.
MIndenféle faszénen meg tárcsán sütött állatdarabok, meg tészta saláta, meg sör meg bor meg sör meg bor meg unikum meg sör meg bor meg unikum.... és így tovább.
Szia zigzag !
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:29:47
A CsK jelentése benne van a cimben.
Ki akar klubtag lenni?
zigzag 2008.05.05. 13:31:21
zigzag 2008.05.05. 13:34:25
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 13:36:31
a gömb szörpöt én is szeretem.....
Tsötsörészés is lyárt a zünepi menühöz?
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 13:37:55
Felvételi vizsga továbbra sincs.
Eredeti küldetésünk a csöcsörészés nemes hagyományának ápolása, de azóta olyan szerteágazóvá vált a profil, hogy valahová mindenképpen beillesz, csak olvasgass, írogass.
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 13:38:21
útyhoty halyrá!
cyan 2008.05.05. 13:38:40
Pepin bácsi 2008.05.05. 13:40:27
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 13:41:30
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:42:34
Syca 2008.05.05. 13:53:00
cyan 2008.05.05. 13:53:20
Grafit Macsek 2008.05.05. 13:54:22
Elekem! nem Skorpijó vagyok,hanem Mérleg!
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 13:57:55
Syca 2008.05.05. 13:58:47
zigzag 2008.05.05. 13:59:40
Syca 2008.05.05. 14:00:10
itten vannak az érettség tételek
Grafit Macsek 2008.05.05. 14:00:59
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:01:22
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 14:05:19
Syca 2008.05.05. 14:09:10
Elek: nagy kiszerelésben vásároltam meg, oszt megmaradt, köllene?
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:12:21
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 14:14:11
Nagyobb volt a szemed, mint a feneked?
Syca 2008.05.05. 14:14:30
fijúk és hozzáértő lányok: ha lejárt a műszakim többet fizetek a vizsgáért, mintha előtte csináltattam volna?
Grafit Macsek 2008.05.05. 14:15:04
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:15:37
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:18:06
Mokele: lehet, a dokkmunkásokat is azzal kenegeti, hogy dógozzanak.
Grafit Macsek 2008.05.05. 14:19:29
Syca 2008.05.05. 14:21:05
Elek: és ha nem kérek útvonalengedélyt csak elsunnyogok a vizsgahelyre?
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 14:22:25
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:22:55
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:24:01
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 14:25:03
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 14:26:31
na kis lesz százas he?
Syca 2008.05.05. 14:26:44
Syca 2008.05.05. 14:27:18
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:28:09
Syca 2008.05.05. 14:28:31
agyam vérzését megkapom
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 14:32:29
Syca 2008.05.05. 14:36:50
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:38:03
Kisangyal 2008.05.05. 14:38:57
Jol aszondom fijuk?
Kisangyal 2008.05.05. 14:39:51
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:41:36
Syca 2008.05.05. 14:43:12
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:45:09
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:46:54
hova tünt a zigzag, megijett ?
Syca 2008.05.05. 14:48:43
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:50:24
ott is esik ?
többijek hova tüntek ?
Syca 2008.05.05. 14:52:03
zigzag 2008.05.05. 14:54:30
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:55:33
Pepin bácsi 2008.05.05. 14:57:11
KÁJZERSZÓZE 2008.05.05. 14:58:13
Pepin bácsi 2008.05.05. 15:04:20
Pepin bácsi 2008.05.05. 15:12:31
zigzag 2008.05.05. 15:14:23
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 15:15:42
cyan 2008.05.05. 15:19:59
Pepin bácsi 2008.05.05. 15:23:50
Dr Net Elek (törölt) 2008.05.05. 15:26:39
zigzag 2008.05.05. 15:30:20
cyan 2008.05.05. 15:35:06
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 15:35:47
Mokele-Mbembe 2008.05.05. 15:37:12
cyan 2008.05.05. 15:41:35
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.05. 21:21:58
kos