Minden évben eszembe jut március idusán az esernyővel a Nemzeti Múzeum lépcsőinél gyülekező pesti ifjúság mellett (akik vagy gyülekeztek vagy nem; vagy ott, vagy máshol... annyi itt a bizonytalanság az újabb történészi kutatások szerint) a március 17-i Szent Patrik nap. (Ez viszont biztos.) Ezen a napon ünnepeljük Írország védőszentjeként, és ez az írek nemzeti ünnepe is. Az ország címerpajzsa már jelzi a zenés-énekes hagyományt ami elválaszthatatlan a jókedvtől (amire a történelmük során ugyan ritkán lehetett okuk), no meg az alkoholizálástól.
Ilyenkor aki jót akar, nem utasíthatja vissza a kínálást - és a hagyományos kocsmatúrán elvben 13 kocsmát kellene végiglátogatni - de van, aki már az első-másodiknál kidől... Határtalan toleranciájukat jelzi ez a felirat, ami a Guiness sörgyárban látható: Március 17-én mindenki ír! :-) - Azért persze a cég érdeke se kutya :-)
Gyorsan hozzáteszem, hogy személyes élményeim erről nincsenek, elmentünk viszont egyszer ezen a napon a PeCsába, ahol igen jó zene és igen sötét (sajna, nem olcsó) ser fogadott minket. Jelen volt a Bran, a M.É.Z. és a Shannon, meg még páran. A zenéjük már korábban megragadt a fülemben, köszönhetően a Dubliners és a Chieftains lemezeknek, miket előrelátóan beszereztem még akkor, mikor az NDK Kultura boltjában hatvan forintokért mérték őket...
Aztán jöttek mások - például a Corrs, meg még mások, kommerszebbek is. De ez itt egy "two in one" meg bonus tánc és mesealak felvétel:
Nem is húzom sokáig: idepottyantok pár fényképet. Majd (nincs mind nálam) még jön néhány kocsmapult pluszban - de már az első is megadja a "feeling"-jét :-) - Mert maradt még egy fíl ingünk a számla rendezése után :-)
Még mondja valaki, hogy a változatosság nem gyönyörködtet :-D
Nagymúltú tavernák...
Hangulatos szűk utcák...
Utcai énekesek...
Majd ha a Eyjafjallajökull (kiejtésén még vitatkoznak) beszűnteti működését, elmehetne oda a tisztelt társaság a Bank of CsK támogatásával :-)))
Nem árt hozzá egy kis szerencse sem - aminek nem lehetünk híjával, mivel az ország címernövénye a lóhere:
Reméljük, egyszer kiköthetünk ezeken a partokon:
Azért kocsmázás közben némi mértékletesség sem árt - bár a segítség közel:
És dícséretes módon itt egyenlőség vagyon :-)
Addig is: legyetek jó...
- - - - - - - ( • Y • ) - - - - - - -
NORBI :
That's all, Folks ! :-)
Kisangyal 2010.04.25. 19:51:59
Troppauer Hümér 2010.04.25. 20:05:37
hű, de jól esne most egy sör! pláne így a hétvégi robot után! Megyek keresek egyet. :)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.25. 20:31:22
Egészségedre, glugluglu...!
Grafit Macseek 2010.04.25. 20:34:23
havajj 2010.04.25. 21:03:30
Briguszka 2010.04.25. 21:39:27
Briguszka 2010.04.25. 21:40:22
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.25. 23:20:27
Lásd:
en.wikipedia.org/wiki/Irish_whiskey
(Képekkel - ízminta sajnos nincs :-(
Pár szóban magyarul:
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Dr_whiskey
Rövid helyesírás :-)
A whisky (többese whiskies) a Skóciában, Welszben, Kanadában vagy Japánban készült ital írásmódja;
a whiskey (tsz. whiskeys) pedig az Írországban - illetve az USA-ban készülté.
Mokele-Mbembe 2010.04.26. 09:02:31
Zuzuka 2010.04.26. 09:57:06
aki nem vágyik oda az írbe...
Rák Attantam 2010.04.26. 10:41:07
Az izlandi vulkán helyes kiejtése: videa.hu/videok/tudomany-technika/eyjafjallajokull-kiejtes-izland-vulkan-xWro8e3oFX8wGDGI
(az első)
Na, megyek nyelvet gipszeltetni.
KÁJZERSZÓZE 2010.04.26. 12:05:06
Szasztok!
Ír whiskey a kedvencem, a Tullamore Dew.
Allyállom 10telettel nektek. Sokat. Gyorsan. Mind meginni :D :D :D :D
havajj 2010.04.26. 12:48:55
havajj 2010.04.26. 12:49:46
KÁJZERSZÓZE 2010.04.26. 12:51:49
KÁJZERSZÓZE 2010.04.26. 12:54:38
Addig szívás. Kertépítés. Igazi falusi parsz leszek, bár gumicsimmám még nincsen :D :D :D
havajj 2010.04.26. 13:13:54
Zuzuka 2010.04.26. 13:19:23
Mokele-Mbembe 2010.04.26. 13:43:40
havajj 2010.04.26. 14:01:43
havajj 2010.04.26. 14:02:12
havajj 2010.04.26. 14:02:43
Grafit Macseek 2010.04.26. 15:31:08
KÁJZERSZÓZE 2010.04.26. 15:43:37
mályus 1 szonbat. hogy tuggyuk így megünnepelni hoty nem dógozunk????
Ezt nem értem. Legyen most szerdán mályus 1 és kész!
AlulírottFentemlített 2010.04.26. 15:44:32
Ígérem, hogy egyszer megkóstolom!
Már csak a reklámja miatt is szimpatikus, amiben azok a kicsinek nem nevezhető ír farkasagarak is szerepelnek.
Kisangyal 2010.04.26. 18:08:46
Szóval itten az van, hogy a szőrgombóc má két napja meg van őrülve, mer a comcéd kínajinak nőtt egy nyúl a kertyibe, ami máma szerencsésen kiszökött a zuccára. Idájig hajkurásztuk, sikeredett mekfogni, oszt most itten van a mi kertünkbe gondolom amíg haza nem ér a comcéd. A szőrgombóc meg titta ölöm ész bódottág, mer aza fűzabáló elbitorolta a kertyit.
Nekem meg közbe takarintni kéne, mer hónap vendég gyön egy pár napra a házhoz.
Rák Attantam 2010.04.26. 18:28:18
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.26. 20:54:14
Ámbár, mint Rák Úr iggen helesen rámutatott, a túlzás itt is kerülendő. :-)
@KÁJZERSZÓZE: Nekem is nagy kedvencem!
en.wikipedia.org/wiki/Tullamore_Dew
Csak hát ritka vendég Rácországban Zsigmond...
A készítési metódusok közötti különbség sok mindenre rávilágít az ízek terén :-)
Nem véletlen, hogy a "corn" alapúakat nemigen kedvelem. Bár ha nincs ló... akkor a F.ö.m.
(A Föne ögye mög.)
@Kisangyal: Magányos szegény szőrgombóc? Akkor szép kis mucsuriniádának néztek elébe :-)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.26. 21:23:32
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.26. 21:59:20
Jó vadászatot :-)
Kisangyal 2010.04.27. 05:15:19
Asszem folytatásos teleregény kezdődik, merhogy a comcéd kínaiaknál csak a kínaiul gagyogó öregeket találtuk otthon, akik viszont szemmel láthatóan asziszik, hogy a mi nyulunk szökdös el tőlünk. Nagyon készségesen be is hítták a zemberemet, hogy megmutassák, náluk ugyan nincs a kertbe a mi nyulunk, hiába keressük ottan egész nap. :DDD
Szal valószínüleg nem is tudtak róla, hogy 2 napja bekőtözött a kertjükbe valami...
Má csak azt nemtom, micsinájjunk szegény párával. :(
havajj 2010.04.27. 08:08:23
igaza van.
Zuzuka 2010.04.27. 10:27:34
Zuzuka 2010.04.27. 10:28:58
Mokele-Mbembe 2010.04.27. 12:10:00
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.27. 12:42:30
Menek is kicikinaihoc ebédezni - a csirekmájat talán nem tuggyák mással pótolni… Meg itten többször látta is a magyar beszállítót a konyhakész csirkékkel. Nagy, "Fórumláda" méretı papírdöbözökban hozzák, egyenként nájlonyba csomagálva. Persze lehet, hogy kamu - de a kasszából fizetik öket meg szzállítólevelet is kapnak.
Az édes-savanya nálam nem játszik :-)
Troppauer Hümér 2010.04.27. 15:10:49
Végre süt a nap!
@Kisangyal: A nyulat meg kell tartani. Aztán egy léccel tarkónhajítani, megnyúzni, aztán ízlés szerint elkészíteni. (Bográcsos nyúlperkelt, nyársonnyúl, tepsis nyúl, csokinyúl, stb)
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.27. 20:30:05
Ennek eredménye pedig egy "kúl" lesz? Vagy netán "nyutya" :-) Én a KÚL-ra szavazok :-)
Egy másik, megvalósult keresztezés eredményét nevezte egy lap "kucska" esetleg "matya" szavakkal. A lényeges különbség az, hogy nem spontán érdeklődésről volt szó, hanem tenyésztői kíváncsiságról...
Affene.
Kisangyal 2010.04.28. 00:25:42
Nyomtattunk ki papirosokat, majd kiragasztjuk pár helyre.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.28. 08:09:36
Zuzuka 2010.04.28. 08:19:28
@Mormogi Papa: mien koalicio lenne már?:))a kutja maradjon kutja, a nyúl meg nyúl! nahát!
havajj 2010.04.28. 09:46:25
www.youtube.com/watch?v=LAn2UFXSsgw
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.28. 20:34:19
Szerintem jó kis tanulmányút lenne :-)
Persze nema zír pasikat kellen tanúmányozni négykézlábalás közbe' :-P
Zuzuka 2010.04.29. 08:40:27
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.29. 08:46:52
Szoknyát a skótok hordanak - de tizenöt év alatt a legnagyobb tapsot akkor kaptuk mint táncosok, mikor a skótot táncoltuk és bejött 12 pár - végig szoknyába ! :-)))
Sajnos a leányok ruhája nem sikeredett olyan jóra, ez a jelmezkölcsönző sara volt. A fiúknak viszont még kockás, pomponos sapkájuk is volt!
Grafit Macseek 2010.04.29. 10:05:20
Rák Attantam 2010.04.29. 10:13:57
Az iroda ajtajára meg írd ki, hogy Zárt osztály... és zárd be.
Grafit Macseek 2010.04.29. 11:24:09
Rák Attantam 2010.04.29. 14:32:35
Grafit Macseek 2010.04.29. 15:17:24
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.29. 17:48:39
És nem zenyél önhatalmúlag. Édesanyám kapott eccer olyat, hogy attól kezdve állandóan sípolt beszéd közbe… :-(
Troppauer Hümér 2010.04.29. 19:10:38
Hazaértem, kezdődik a második műszak...
Kisangyal 2010.04.30. 00:31:59
Émmeg minnyá viszem a Gyuszinyuszit az új csalággyához, aszonta az egyik osztálytársam befogaggya. Remélem nem jön közbe semmi.
Zuzuka 2010.04.30. 08:06:56
@Kisangyal: jólvanna, veszi a nyúlcipőt és megoldódik a G csombék.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.04.30. 08:58:57
Grafit Macseek 2010.04.30. 09:51:42
Troppauer Hümér 2010.04.30. 10:58:48
Mi lesz az ebéd?
Grafit Macseek 2010.04.30. 11:27:53
havajj 2010.04.30. 11:36:57
itten meg elkezdődött a tabán fesztivál asszem, mer minnyá kivisz a basszus a székemből.
pedig ez még CsK valami előzenekar, mer azt írja 17től van:
www.ideal.hu/programajanlo/105904-taban-fesztival-budapest-2010-aprilis-30-2010-majus-1.html
KÁJZERSZÓZE 2010.04.30. 11:38:59
holnap elselye, tessék vedelni rendesen!!!!!
vidám szonbatot és vasárnapot!!!!
végre 7vége!!!!!
havajj 2010.04.30. 11:40:54
Török Ádám és a Mini
Deák Bill Gyula
Beatrice
Edda
KÁJZERSZÓZE 2010.04.30. 11:44:14
lyó mulatást! én szolidan otthon nyomom. délelőtt füvezek apámmal - 650 négyzetmétert vetünk bé - malyd meccs idegenben, este szalonnasütéses beba....s.
Élllyen mályus elselye!!!!!!
Kisangyal 2010.04.30. 14:14:44
@KÁJZERSZÓZE: aza szalonkasütés engem is érdekelne...
És délután én is füvezni fogok, tennap vettünk egy szegélynyírót is hozzá! :DDD
Zuzuka 2010.04.30. 16:37:24
élvezzük a joidőt, mennyünk strandolni, ázni és elázni!
havajj 2010.04.30. 19:06:59
a szalonnához meg erőssen fel kéne még hízlalni nyúlurat, és akkor menne az egész díszes társaság sütögetni, tán még a CSajoK is.
havajj 2010.04.30. 19:07:45
Kisangyal 2010.04.30. 21:21:53
Zuzuka 2010.05.01. 07:15:07
Troppauer Hümér 2010.05.01. 07:38:10
Éjjen mályus elselye!
Meg a Zisten éltesse a zünnepelőt!
Briguszka 2010.05.01. 11:45:43
Trallala, ma se megyünk felvonúlni
Briguszka 2010.05.01. 11:48:30
Kisangyal 2010.05.01. 15:29:13
@Briguszka: ISTEN ÉLTESSE AZ ÉDES MAGZATOD! :)
Zuzuka 2010.05.01. 16:25:50
a reggeli irásom meg hova-e lett? hmm?
tanáltam Bogácson egy faxa kimiteszik, kimitiszik, kiholalszik hejet ha mittingelni szeretnénk valamikor egy nyári hétvégin.
Briguszka 2010.05.01. 17:43:21
Kisfaszenes van-e?
Zuzuka 2010.05.01. 18:04:09
Grafit Macseek 2010.05.01. 18:08:29
Havajjka! nem érnél rá egy zárt osztályt gyártani?
Kisangyal 2010.05.01. 18:51:57
Briguszka 2010.05.01. 18:56:20
Zuzuka 2010.05.01. 19:58:42
Kisangyal 2010.05.01. 20:36:54
Zuzuka 2010.05.02. 10:05:55
jó reggeltet!
boldogságot minden anyukának és mamának, éjjenek sokáig!
Kisangyal 2010.05.02. 15:44:20
BÓDOCCSÁGOS ANCIK NAPLYÁT MINDEN ILLETÉKESNEK!
havajj 2010.05.03. 17:27:52
Kisangyal 2010.05.03. 20:31:25
Lyelentem itten legalább 30 fok van a kertbe, majd meg sülök.
Kisangyal 2010.05.03. 20:32:02
havajj 2010.05.03. 21:32:54
Kisangyal 2010.05.03. 22:02:05
Én csak otthon hagytam.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.05.03. 22:21:38
AZ enyém nem ment öcce: eccerűen kicilett... :-(((
@havajj: Banáncoknyás leánkás nyakkendő nem lec jó? Vagy abbó csak a Zegri ? :-)
havajj 2010.05.04. 10:00:00
az érintettnek
Zuzuka 2010.05.04. 10:23:15
K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2010.08.09. 00:44:17