Kedves Paraszttársak!
Tombol a nyár, a lányok köldöke kiláccik, pisimeleg a balaton. Mindannyian tudjuk mit jelent ez, még pár hónap és eljön a várva-várt szüret ideje! A felkészülést nem lehet elég korán kezdeni, ezért következzen itt néhány fontos szabály, a súlyos balesetek elkerülése végett:
1. Sose kezdjük borivással a napot, a reggeli bor megfekszi a gyomrot, rátelepszik a mozgásközpontunkra, és kettőslátás is kialakulhat.
Tapasztalt szüretelő törkölypálinkával indítja a reggelt féldecis kiszerelésben, ennek kiváló az értágító hatása, meg a muslincák sem jönnek ránk annyira mint bor esetében.
2. Lehetőség szerint keveset tartózkodjunk napon, a szeptemberi-októberi napsütésnek még ereje van, könnyen okozhat szédülést, kóválygást, egyensúlyi zavarokat. Ha tehetjük, vonuljunk a pince hűvösébe, a megfáradt, kitikkadt szervezet itt tud igazán akkumulálódni.
3. Ernyőt, botot sose vigyünk magunkkal a pincébe, ez tudniillik a lépcsőn való lezuhanásunkban akadályozhatja a biztos talajfogást, plusz a poharakat is leverhetjük vele, ami újabb bajforrás lehet. (Vágásos sérülések)
4. A lopót mindig egykézzel fogjuk, így szabad kezünkkel megtámaszthatjuk szüretelő társunkat.
5. Sose vedeljük a bort, csak hörpöljük, kortyolgassuk. A vedelő borivó unesztétikus, beárnyékolja az egész szüretet, valamint a saját kezére is rá szokott lépni.
6. Óránként, kétóránként jöjjünk fel a pincéből, nézzük meg hol tart a szüret, mire jutottak az asszonyok és a gyerekek. Ha a tőkék között szemlélődünk kapaszkodjunk erősen a karókba, lábunkat próbáljuk meg ciklikusan egymás elé rakni.
7. Az éneklés (Részeg vagyok rózsám), szavalás (Ej, döntsd a tőkét), jótékonyan hat tüdőre, szívre, növeli az együvé tartozás érzését, meg a seregélyek is elmennek tőle a környékről.
8. A házassági ígéretekkel csínján kell bánni, ez másnap rossz közérzetet okozhat.
9. Szüreti összeszólalkozásoknál bicskát, hordódongát nem illik használni, kínáljuk meg óborral az ellenfelet, az majd leteríti.
10. Ha beszédünkben már túlságosan sok a mássalhangzó, taglejtésekkel is kifejezhetjük magunkat. Ennél kifejezőbb, ha csak ott ülünk a sarokba támasztva.
11. Pincelépcsőre ne feküdjünk le aludni, mert átesnek rajtunk poharastól, lopóstól.
12. Reggelre kelve ne ijedjünk meg a táskás szemű, piros orrú embertől a tükörben. Megvan szegénynek a maga baja...
Az utolsó 100 komment: